-
Ecset kellene… És színek. Vászon. Vagy talán zongora. És hangjegyek, ritmus, dallam. Talán tánc, érzéki, ahol test a testhez tapad… Nem is tudom. Valami más, valami több kell. Hogy elmondhassam a szavakban elmondhatatlant. Az érzést, ami Hozzád köt, ami leírhatatlanul szép, amihez már több kellene. Talán zene, talán ecset, színek, talán tánc... De még úgy sem lehetne pontosan elmondani. Már csak egy maradt. Az ölelés. Amiben érzed, amiben érzel. Amiben érezzük. Szavak, dallam, ritmus, színek nélkül is. Egymást.
-
Simogat... Kezét finoman arcodhoz érinti, és érzéssel, lágyan, puhán simogatja. Ami annyira jó neked. Amit úgy szeretsz. Ami elvarázsol. De ez nem csak neked jó. Hanem neki is. Boldogság, hogy megérinthet, hogy szerethet, hogy ujjaival beléd simogathatja minden érzését. Mindent, amit adni vágyik neked. Ebben a simogatásban bőrödön érzed bizalmát, hitét, jelenét és jövőjét, a szívét, a szerelmét, az életét. Ebben a simogatásban egyszerre érinti arcodat és lelkedet. Lelkével.
-
BEVEZETŐ ÁRON! "Majd szeretni foglak… Amint lehet. Ha majd megoldódnak a gondok. Ha megteremtettem a feltételeket. Ha megteremtetted a feltételeket. Ha rendeződnek a körülmények. Ha nem lesz közöttünk fal. Ha… De te ne akkor szeress. Ne akkor, ha… Hanem amikor érzed. Akkor és ott szeress, amikor és ahol érzed. Mert a feltételek, a körülmények mindig változnak. Akadályok jönnek-mennek, mindig lehetnek. Ha ezektől teszed függővé, sosem fogsz szeretni. Két ember kapcsolatában sosem az akadályok számítanak. Hanem a szeretet. Ami az akadályokat is lebonthatja. Ha megélik. Mert az akadályok csak részei az életnek, amik folyamatosan alakulnak, és akár már holnap eltűnhetnek. A szeretet viszont örök. Ne majd szeress...…hanem most."
-
Egy gondolat a könyvből: "Már csak egyetlen darabka hiányzik… De az nagyon. Mert hiába van benne már több száz vagy több ezer, hiába kész majdnem a kép. Mert csak majdnem kész. És így mit sem ér. Ahogy önmagában egyik darabka sem elég a tökéletességhez. Önmagában egyik sem lehet tökéletes, de mindegyik magában hordozza a pótolhatatlant. Mert csak éppen ő illik oda, csak vele lehet teljes, tökéletes a kép. Veled."
-
Hallgatom… És gyönyörű. Csak szóljon, szóljon, szóljon. Hallani szeretném, hallani akarom. Mindig. Mert gyönyörű. Ez a hang. Elvarázsol, körülölel, magába rejt. Csodálatos. De nem csak az. Nem csak gyönyörű, nem csak hang. Több annál. A Hang. Amit nem csak fülemmel hallok. Mert maga a végtelenség. Végtelen simogatás, békesség, nyugalom, erő, végtelen bizalom. A Te hangod. Lélekhang.
-
Surran a toll hegye a papíron… Ahogy aláírom a könyvet, ahogyan írom a jegyzeteket, ahogyan teszem a dolgom… élem az életem. De a toll hegyén is Te vagy. Minden betű, minden leírt szó Te vagy. Minden gondolat és érzés. Ami nem a toll hegyével surran, és nem a papíron. Valami mással… valami szebbel. Angyaltollal… a lelkemben.
-
Akció!
-
