Álmodj velem – de ne sokáig!

Üljünk le ennek a csodás tónak a partjára, és álmodjunk. De ne sokáig.
Álmodjunk, és valósítsuk meg! Sokan megállnak az álomnál. Megvan az
álom, aztán csak alszanak tovább. De nem ébrednek fel, nem indulnak el,
hogy megvalósítsák. Mintha azt várnák, hogy majd jön valaki, és
megvalósítja. Nekik. Helyettük. Veled is előfordult már? Pedig az nem
megy. Azért nem, mert a Te álmod. Nem másé. Lehet, hogy lehetetlennek
tűnik. De mi dönti ezt el? Ki dönti el? Nagyjából a saját elszántságod.
Könnyen hisszük, hogy a másiknak azért sikerül, mert jobbak a
lehetőségei, a körülményei… stb… Pedig nem. Vannak bizony jól ismert
történetek, amik arról szólnak, hogy ezer akadályt leküzdve értek célt az
álmodók. Mert el akarták érni. Mert semmi nem számított. Ha ezerszer
elestek, akkor is felálltak. Ha ezerszer kudarcot vallottak, akkor sem
álltak meg. Igaz, mondabeli hős Odüsszeusz, de jól mutatja, hogy ez így
van. Mert az ő története a valóságban is sokszor lejátszódott már.
Legfeljebb máshol, más szereplőkkel, más célokkal, álmokkal. De a
lényeg ugyanaz. Sok ember történetét ismerjük, aki megvalósította a
megvalósíthatatlant. És sok emberét nem. Pedig jó lenne. Mert
kiderülne, hogy sokan semmivel sem voltak jobb helyzetben, mint mi.
Egyetlen előnyük volt mindössze: biztosan tudták, hogy elérik az
álmukat. Látták maguk előtt azt, amit senki más. És tudták, hogy elérik.
Nem csak hitték, hanem tudták. És nem azzal foglalkoztak, hogy miért
nem lehet. Hanem azt keresték, hogy miként lehet. És lehetett. És még
valami. Aki igazán elszánt, aki igazán el akarja érni, az a megfelelő
pillanatban megkapja a megfelelő segítséget. És ezt nem hiszem.

Ezt TUDOM. Tudd Te is!

2018-04-11T10:20:04+00:00